"When we go through life
So sure of where we're headin'
And we wind up lost and it's
The best thing that could have happened
'Cause sometimes when you lose your way
It's really just as well
Because you find yourself
Yeah that's when you find yourself"
2009. október 26., hétfő
2009. október 16., péntek
------
Nem konnyu lezarni ezt a kapcsolatot. Nem tudok ugy gondolni ra, h soha tobbet nem lesz vele semmi, h kilepunk az ajton, bebasszuk magunk mogott, es tobbet nem nyitjuk ki. Pedig ezt kene. En az ajto mogott, o elotte, kulcsra kene zarni, es tobbe nem nyitni egymasra. De nem igy van, resnyire nyitva van az ajto. Igaz, nem lep at rajta egyikunk sem, csak a resen keresztul kommunikalunk... Persze ezt a kapcsolatot nem is lehet igazan lezarni. Ennek nincs igazan vege, nem lehet dramai modon felrugni a multat, es falhoz vagni a jovonket. Mert jovonk sosem volt...
2009. október 10., szombat
Oroszlán a nappaliban
"Negyven évvel azután, hogy két fiatalember londoni otthonába fogadott egy játékos oroszlánkölyköt, elbeszélésük egy újabb nemzedék szívét dobogtatja meg.
Történetünk a hebehurgya hatvanas években Londonban, a méregdrága Knightsbridge negyedben kezdődik. Az Omnia omnibus ubique (Mindenkinek mindenütt mindent) jelszóval legendás hírűvé vált Harrods nagyáruház egzotikus állatokat kínáló részlegének kicsiny ketrecében egy oroszlánkölyök csücsül. Két divatosan hosszú hajú, trapéznadrágos ausztrál fiatal férfi, John Rendall és Anthony Bourke, becenevén Ász, úgy dönt, hogy megpróbálkozik az afrikai macskafélével.
Megveszik a kölyköt, Christiannek nevezik el, és menő kéglijükben, Chelsea-ben díszállatként nevelik föl. Háziasított védencük végül kinövi a belterületi lakást, ezért Afrikába viszik.
Eddig is figyelemre méltó história, de ami a továbbiakban történt, az a huszonegyedik századi popkultúra szenzációjává emelte Christiant, az oroszlánt.
Egy évvel azután, hogy búcsút vettek kedvencüktől, Rendall és Bourke Észak-Kenyába utazott, ahol Christiant addigra sikeresen visszaszoktatták a szabad élethez. Találkozásukat filmen örökítették meg. Négy évtizeddel később a felvétel fölkerült a
YouTube internetes videomegosztó oldalra, ahol eddig több mint 44 millióan nézték meg, és immár járványos sebességgel terjedő e-mailek tárgya.
A háromperces klipben Christian egy szikla tetején áll lesben, miközben a két férfi körülbelül hetven méterről várakozóan figyeli. Az állat merőn nézi őket, majd néhány lépést tesz, hogy alaposabban szemügyre vehesse a párost. Félreérthetetlen a pillanat, amikor hirtelen rájuk ismer, és az ifjú oroszlán cselekvésbe lendül, izgatott morgással egyenesen feléjük tart, és kitárt karjukba veti magát. Hatalmas mancsával átfogja a vállukat, vadul nyalogatja barátai ábrázatát, orrával böködi a nyakukat.
A jelenet érzelmi töltése olyan erőteljes, hogy gondosan beállított hollywoodi filmnek vélhetnénk. Pedig ez nem légből kapott mese, inkább igéző bepillantás egy Christian nevű oroszlán igaz történetébe.
Sok nézőnek kétségkívül azért tetszik a klip, mert elképesztő a tény, hogy a vadállat nem támadta meg az embereket. Másokra azonban olyan érzelmi hatást gyakorol, amelyet Rendall és Bourke csaknem negyven év múlva is csak próbál megérteni.
"Vajon az állat és ember közötti szoros kapcsolat megjelenítése ennyire lenyűgöző? A fölnevelkedésé és elválásé? Az elveszettségé, a magányé és a viszontlátás öröméé? Christian feltétlen szeretete mutatkozik meg benne?" - teszik föl a kérdéseket az
A Lion Called Christian (Christian, az oroszlán) című 2009-es könyvük bevezetőjében. A kötetben az 1971-es eredeti dokumentumfilmből készült népszerű videó hátterét igyekeznek megvilágítani.
Ha fellapozza a Reader’s Digest októberi számát, megismerheti a történet folytatását."
En vegigolvastam a cikket, nagyon jo, csak ajanlani tudom! De visszaadni ugysem tudom a cikk hangulatat, ugyh inkabb olvassatok el... A sztori nagyon kozel all hozzam, es latjatok, nem en vagyok az egyetlen, aki nagymacskat akar tartani otthon :P Igaz, en ugye tigrist szeretnek... Majd egyszer :D
Teszek fel par kepet meg abbol az idoszakbol, amikor Christian veluk elt Londonban. Halal edes ez a kolyok :)







Es ime a viszontlatast megorokito video. Az elejen meg a londoni eletrol vannak reszek, illetve arrol, ahogy elviszik Afrikaba. Az 1 evvel kesobbi viszontlatas pedig 2:37tol. Enjoy!
Történetünk a hebehurgya hatvanas években Londonban, a méregdrága Knightsbridge negyedben kezdődik. Az Omnia omnibus ubique (Mindenkinek mindenütt mindent) jelszóval legendás hírűvé vált Harrods nagyáruház egzotikus állatokat kínáló részlegének kicsiny ketrecében egy oroszlánkölyök csücsül. Két divatosan hosszú hajú, trapéznadrágos ausztrál fiatal férfi, John Rendall és Anthony Bourke, becenevén Ász, úgy dönt, hogy megpróbálkozik az afrikai macskafélével.
Megveszik a kölyköt, Christiannek nevezik el, és menő kéglijükben, Chelsea-ben díszállatként nevelik föl. Háziasított védencük végül kinövi a belterületi lakást, ezért Afrikába viszik.
Eddig is figyelemre méltó história, de ami a továbbiakban történt, az a huszonegyedik századi popkultúra szenzációjává emelte Christiant, az oroszlánt.
Egy évvel azután, hogy búcsút vettek kedvencüktől, Rendall és Bourke Észak-Kenyába utazott, ahol Christiant addigra sikeresen visszaszoktatták a szabad élethez. Találkozásukat filmen örökítették meg. Négy évtizeddel később a felvétel fölkerült a
YouTube internetes videomegosztó oldalra, ahol eddig több mint 44 millióan nézték meg, és immár járványos sebességgel terjedő e-mailek tárgya.
A háromperces klipben Christian egy szikla tetején áll lesben, miközben a két férfi körülbelül hetven méterről várakozóan figyeli. Az állat merőn nézi őket, majd néhány lépést tesz, hogy alaposabban szemügyre vehesse a párost. Félreérthetetlen a pillanat, amikor hirtelen rájuk ismer, és az ifjú oroszlán cselekvésbe lendül, izgatott morgással egyenesen feléjük tart, és kitárt karjukba veti magát. Hatalmas mancsával átfogja a vállukat, vadul nyalogatja barátai ábrázatát, orrával böködi a nyakukat.
A jelenet érzelmi töltése olyan erőteljes, hogy gondosan beállított hollywoodi filmnek vélhetnénk. Pedig ez nem légből kapott mese, inkább igéző bepillantás egy Christian nevű oroszlán igaz történetébe.
Sok nézőnek kétségkívül azért tetszik a klip, mert elképesztő a tény, hogy a vadállat nem támadta meg az embereket. Másokra azonban olyan érzelmi hatást gyakorol, amelyet Rendall és Bourke csaknem negyven év múlva is csak próbál megérteni.
"Vajon az állat és ember közötti szoros kapcsolat megjelenítése ennyire lenyűgöző? A fölnevelkedésé és elválásé? Az elveszettségé, a magányé és a viszontlátás öröméé? Christian feltétlen szeretete mutatkozik meg benne?" - teszik föl a kérdéseket az
A Lion Called Christian (Christian, az oroszlán) című 2009-es könyvük bevezetőjében. A kötetben az 1971-es eredeti dokumentumfilmből készült népszerű videó hátterét igyekeznek megvilágítani.
Ha fellapozza a Reader’s Digest októberi számát, megismerheti a történet folytatását."
En vegigolvastam a cikket, nagyon jo, csak ajanlani tudom! De visszaadni ugysem tudom a cikk hangulatat, ugyh inkabb olvassatok el... A sztori nagyon kozel all hozzam, es latjatok, nem en vagyok az egyetlen, aki nagymacskat akar tartani otthon :P Igaz, en ugye tigrist szeretnek... Majd egyszer :D
Teszek fel par kepet meg abbol az idoszakbol, amikor Christian veluk elt Londonban. Halal edes ez a kolyok :)





Es ime a viszontlatast megorokito video. Az elejen meg a londoni eletrol vannak reszek, illetve arrol, ahogy elviszik Afrikaba. Az 1 evvel kesobbi viszontlatas pedig 2:37tol. Enjoy!
2009. október 4., vasárnap
Október 4.

"Firstly what does conservation mean? It is not merely the saving from extinction of such species as the Notornis, the Leadbetters Possum or the Leathery Turtle; this is important work but it is only part of the problem. You cannot begin to preserve any species of animal unless you preserve the habitat in which it dwells. Disturb or destroy that habitat and you will exterminate the species as surely as if you had shot it. So conservation means that you have to preserve forest and grassland, river and lake, even the sea itself. This is not only vital for the preservation of animal life generally, but for the future existence of man himself — a point that seems to escape many people.
We have inherited an incredibly beautiful and complex garden, but the trouble is that we have been appallingly bad gardeners. We have not bothered to acquaint ourselves with the simplest principles of gardening. By neglecting our garden, we are storing up for ourselves, in the not very distant future, a world catastrophe as bad as any atomic war, and we are doing it with all the bland complacency of an idiot child chopping up a Rembrandt with a pair of scissors. We go on, year after year, all over the world, creating dust bowls and erosion, cutting down forests and overgrazing our grasslands, polluting one of our most vital commodities — water — with industrial filth and all the time we are breeding with the ferocity of the Brown Rat, and wondering why there is not enough food to go round. We now stand so aloof from nature that we think we are God. This has always been a dangerous supposition.
The attitude of the average person to the world they live in is completely selfish. When I take people round to see my animals, one of the first questions they ask (unless the animal is cute and appealing) is, "what use is it?" by which they mean, "what use is it to them?" To this one can reply "What use is the Acropolis?" Does a creature have to be of direct material use to mankind in order to exist? By and large, by asking the question "what use is it?" you are asking the animal to justify its existence without having justified your own."
(Gerald Durrell)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)